|
|
|
|
|
|
MÁV Start 2009/2010 évi menetrend - 2009. december 13-tól változik az éves menetrend, a legfontosabb menetrendi változások megtalálhatók weblapunkon.
Belföldi forgalom:
Távolsági forgalom:
Duna-menti térség
A 2009/2010-es menetrend bevezetésével Gemenc néven új, naponta közlekedő InterCity járat indul, mely reggelente Bajáról Szekszárdon át Budapestre közlekedik, este pedig vissza. A Sugovica InterCity ezentúl Baja felé péntek délután, Budapest felé továbbra is vasárnap este közlekedik. Járataink Sárbogárd-Baja viszonylatban pótjegy váltása nélkül vehetők igénybe.
InterRégió néven új vonatokat indítunk, melyek egyszerre szolgálják a regionális és a távolsági forgalmat. Ezen vonatokat Dombóvár–Baja–Kecskemét, illetve Baja–Szekszárd–Sárbogárd között vezetjük be, melyek ütemes menetrend szerint, két óránként közlekednek. Az InterRégió vonatok Sárbogárdon, Dombóváron és Kiskunfélegyházán közvetlen csatlakozást biztosítanak a Budapest, Pécs illetve Szeged felé közlekedő InterCity vonatainkra.
Új InterCity vonat Pécsről
Tubes néven új InterCity vonat közlekedik Budapest-Déli pályaudvar és Pécs között, mely reggel 5:59-kor indul Pécsről a Budapest-Déli pályaudvarra, 16:46-kor visszafelé a Budapest-Déli pályaudvarról Pécsre. Ezen felül a két város között több közvetlen gyorsvonat is indul a kétóránkénti InterCity közlekedésen túl.
Balatoni térség
A Balaton déli partján bevezetjük az ütemes menetrendet, a gyorsvonatok egész évben és egész nap két óránként, ütemesen fognak közlekedni. Az előszezontól kezdődően a kétóránként közlekedő gyorsvonatokat további üdülővonatok egészítik ki, melyek az utószezon végéig közlekednek. A Balaton északi partján a nyári főszezon idejére idén bevezetett ütemes menetrendet az utasok igényeihez igazítjuk, biztosítjuk az átszállásmentes eljutást Budapest irányából a part összes településére.
Nyugat-Dunántúli térség
Két órás ütemes menetrendet vezetünk be Budapestről Veszprémen át Zalaegerszegre illetve Szombathelyre.
Budapest és Győr között csúcsidőben már óránként járnak az elővárosi utasok által is kedvelt gyorsvonatok, ezek Biatorbágyon is megállnak.
A RailJet vonatok ezentúl kétóránként indulnak Budapestről Bécsbe illetve Münchenbe, valamint megállnak Tatabánya és Mosonmagyaróvár állomásokon is.
Elővárosi forgalom:
A munkanapokon az elővárosban közlekedő sűrítő járatok a 2009/2010-es menetrendben már nem korlátozódnak az iskolás időszakra, hanem egész évben közlekednek.
Regionális forgalom:
A szaktárca megrendelése szerint december 13-tól az alábbi vonalakon/vonalszakaszokon szüneteltetjük a vasúti közlekedést:
4. Esztergom-Almásfüzitő
5. Székesfehérvár-Komárom
11. Zirc-Veszprém (Csak hétvégi, korlátozott közlekedés)
22. Körmend-Zalalövő
37. Somogyszob-Balatonszentgyörgy
42. Mezőfalva-Paks
45. Börgönd-Sárbogárd
47. Godisa-Komló
64. Pécs-Pécsvárad
77. Galgamácsa-Vácrátót
87. Szilvásvárad-Putnok
98. Abaújszántó-Hidasnémeti
103. Karcag-Tiszafüred
107. Sáránd-Létavértes
113. Fehérgyarmat-Zajta
114. Kocsord alsó-Csenger
117. Ohat-Pusztakócs-Tiszalök
118. Nyíregyháza- Balsa-Tiszapart
119. Herminatanya- Dombrád
126. Kisszénás-Kondoros
127. Körösnagyharsány-Vésztő
130. Hódmezővásárhely-Makó
142. Lajosmizse-Kecskemét
148. Kecskemét KK -Kiskőrös KK
149. Kecskemét -Törökfái Kiskunmajsa KK
A nemzetközi vasúti forgalom:
A RailJet vonatok immár kétóránként indulnak Budapestről Bécsbe illetve tovább, München felé.
Kedvezőbb csatlakozási rendszereket építettünk ki Csehország és Lengyelország felé. Az új menetrend bevezetésével Budapest és Varsó között a menetidő tíz órára rövidül.
A 2009/2010-es menetrendben több vonatot közlekedtetünk Budapest és Kolozsvár között.
A változózások részletes leírását megtalálja a www.mav-start.hu honlapon, valamint az új menetrend elérhető az alábbi linken keresztül:
http://www.mav-start.hu/res/2009_2010_e_book.pdf
MÁV Elvira vasúti menetrend | Központi VOLÁN busz menetrend | BKV menetrend Budapest
| < Előző | Következő > |
|---|


